Üdvözöllek oldalamon!

Amit magamról elárulhatok, hogy teljesen más területen dolgozom a való életben.

19 éves korom óta kijárok a konyhámba, nemcsak enni....21 éves korom óta feleség vagyok egy húsimádó férj oldalán. Van két csodás gyermekem, akik szörnyen válogatósak...lehet én tettem őket azzá...ki tudja? 

Szeretek sütni-főzni, fotózni, de főleg kísérletezni, mert képtelen vagyok betartani a receptek "szabályait". Ezáltal nem csináltam még kétszer ugyanúgy ételt, még úgy sem, hogy a saját ízlésemre formáltam. Ha csak a fűszerezést változtatom meg egy-egy alkalommal, már akkor hű maradok önmagamhoz és a hozzám kapcsolódó mérhetetlen szabadságvágyhoz, ami az életem minden területén előnyt élvez. De ez nem jelenti azt, hogy nem veszem elő ugyanazt a receptemet többször, csak éppen másképp...hozzáteszem, hogy amik kikerülnek a blogra, már bevált, család által jóváhagyott és kedvelt finomságok. Közel 17 éve gyűjtöm a kedvenceket és próbálom továbbadni Neked, Olvasó.

  Az oldalam, mint általában a gasztroblogok, ételek tucatjával lesz elárasztva, de senki se higyje, hogy a történet megáll annál a pontnál, hogy mi hogyan készül. Arról mindenki elfeledkezik, hogy írni kellene az evésről is, hogy az adott ételt hol és hogyan lenne a legjobb elfogyasztani, mert nem mindegy! Vannak ételek, amelyek akkor a legfinomabbak, ha megfelelő helyszínnel és evési móddal párosítod őket. Nézzünk egy néhány példát erre: a gőzölgő főtt kukorica nyáron a terasz lépcsőjén szívogatva a legfinomabb; a forró kakaó szűrcsölgetve reggel a kanapén; a mézzel csorgatott sütőtök a tv előtt a magunkra csöpögtetve...; a legformásabb zöldalma biciklit tekerve, harsogva, habzsolva;  a dinnye az udvaron csámcsogva; a hamburger a kedvenc éttermed kiülős teraszán egy meleg nyári estén a legtökéletesebb választás. Néhány példát a gyerekkoromból merítettem, de ez nem jelenti azt, hogy most másként ennék és viselkednék. Eszem én bárhol és bármikor. Nem számít, hogy mi illik és mi nem, ha éhes vagyok és nekem úgy esik jól. Ettől még nem hinném, hogy nem lehet mellettem élni, hogy polgárpukkasztó lennék, vagy talán mégis. Inkább rá kellene nevelni az embereket az "úgy eszek, ahogy jól esik-re". Talán jót tenne a sok evészavarral küzdőnek... Egyszer ettek nálunk Dél-Koreai ismerőseink és úgy pusztították a dinnyét kólával, hogy fojtogatott többünket a nevetés. Azok a hangok, amiket kiadtak a tetszésüket kifejezve, megismételhetetlen élmény volt. Nekik a világ legtermészetesebb dolga volt csámcsogni, dünnyögni és ezt követően böfögni (ami állítólag sértő is, ha evés után nem teszik, ha tetszett az étel:)) Erre azonban nem biztatok senkit, más világ az övék. Én csak eszem az utcán, ha a kísérem a gyerekeim, eszem a biciklin, a buszon, a buszmegállóban, sétálásnál, a fűben, a fán, a hegyen és még sorolhatnám. Arra buzdítok mindenkit, hogy ne fosszuk meg magunkat az evés örömétől. Ne számítson az, hogy mások mit szólnak. Ne értsük félre, nem az állandó evésre biztatok mindenkit, csak arra, hogy ne éhezzünk sehol sem, ha nem muszáj. Merjünk élvezettel enni, merjünk gyerekesnek lenni, merjünk Bárhol enni!