Mesélő falatok


Gyors sárgadinnye krémleves

Gyors sárgadinnye krémleves

A mai recept azoknak kiváló, akik nehezen tudják megetetni a gyermekeikkel a gyümölcsöket. Persze ez a fogás sem garancia arra, hogy majd a krémlevesekkel sikerül is, de egy próbát mindenképpen megér. Én sokszor elkeseredem, hogy a zöldségek és a gyümölcsök csak igen csekély százalékát hajlandók megenni a gyerekeim, ezért is vetem bele magam az állandó főzőcskébe, sütögetésbe, hogy minél több tartalmas, egészséges táplálékot csempésszek a lurkókba, sokszor úgy, hogy nem feltétlen tudják, hogy mit is majszolnak valójában. Sajnos muszáj, mert hihetetlen mennyire tudnak rajongani a mai gyerekek a rengeteg "mű" kajáért, a lényeg nekik , hogy bolti legyen, vagy amit a reklámba láttak... Nem hiszem el, hogy a csomagolástól megszabadított, tartósítószertől szinte borzongató ecetszagú croissant-ba örömmel harapnak bele a gyerekek és ez csak egy dolog a sok közül. Sok családnál látom ezt a problémát, de nem is tesznek ellene. A krémlevesek nagy sikert arattak nálunk az elmúlt hetekben és elmondhatom, hogy nem untak rá, sőt mindig kérdezik is, hogy mikor készítek újra. Az első kedvenc a szamóca krémleves volt, aztán jött a málna, most pedig a barack és a sárgadinnye a befutó. A gyümölcsleveseim titka abban rejlik, hogy mindig mézzel és gyömbérrel ízesítem. A méz megsegíti a gyümülcs cukortartalmát, a gyömbér meg hihetetlen felerősíti a gyömölcsök ízét. Nagyszerű kombináció, érdemes kipróbálni. 

 

Hozzávalók (4 före):

- 1 közepes méretű sárgadinnye

- 3 dl 2,8 %-os tej

- 2 ek vegyes virágméz

- ha nem elég cukrosnak találod, mehet bele ízlés szerint cukor vagy egyéb cukorpótló (steviát szoktam néha)

- negyed kk őrölt gyömbér

- tejszínhab, csak a tálalásnál

 

Elkészítése: 

Szeletekre vágod a dinnyét, majd megszabadítod a magjaitól és a héjától. Belerakod a felvágott kisebb darabokat a turmixgépbe. Ráöntöd a tejet, rácsorgatod a mézet, gyömbért is beleszórod. Megnyomod a bekapcsoló gombot és kb. 20 másodpercig turmixolod. Szépen felhabosodik. Kikapcsolod, megkóstolod. Ha nem elég cukros, teszel bele még egy kanál cukrot és tovább pörgeted a késeket. Ha kész, kiöntöd a tálaló edénybe és hűtöbe teszed min. 30 percre. Ha lehűtött dinnyével és tejjel dolgozol, akkor hűtés nélkül azonnal tálalhatsz. Tetejére tejszínhabot ajánlok. A laktózérzékenyek is élvezhetik ezt a levest, csak laktózmentes tej kell hozzá, ami ízvilágban nem változtat a recepten és laktózmentes tejszínhab spray-t kell venni hozzá.

 

Evési javaslat:

Meleg nyári napon kiváló választás, amikor nincs több időd főzögetni, de szeretnél valami gyors előételt a húsos fogásod elé. A gyerekeknek még nagyobb öröm, ha saját maguk varázsolhatják bele a tányérkáikba a tejszínhabot vagy esetleg egy mosolygós tejszín arccal - a leves tetején - várod őket. 

 

Jó Étvágyat kívánok Hozzá!

Gyors sárgadinnye krémleves Tovább
Mexikói kukoricakrémleves joghurtosan

Mexikói kukoricakrémleves joghurtosan

 A családunk igazi húsleves kedvelő, de ez nem azt jelenti, hogy hús nélkül már le sem csúszik egy leves sem. Így nem kevés keresgélés után végre sikerült olyan receptet találnom, ami végre húsmentes és a családom számára mégis kívánatos - bevallom nem volt könnyű vállalkozás.  A kukorica egyfajta kiegyezés volt a zöldségvonalon.  Olvastam, hogy sokfelé húsleves alaplét adnak hozzá (neeem, nem állok át a "húsoldalra", miközben folyik az egészséges életre nevelés projekt...) illetve Mexikóban tájegységenként változik a recept, ezért nem véletlen, ha valaki sült paprikával kezdi a történetet, más meg paradicsommal. Én egy mexikói származású hölgytől tanultam az alapreceptet (milyen jól hangzana, ha mindez élőben történt volna, de elégedjünk meg azzal, hogy a tv is felér egy tanító célzatú videóval...) amit aztán átformáltam a saját ízvilágomra. Íme:

 

Hozzávalók (4 főre): 

- 1 konzerv kukorica vagy 2 csöves kukorica

- 2 közepes méretű paradicsom

- 1 közepes fej vöröshagyma

- 2-3 gerezd fokhagyma

- 1 kis pohár joghurt

- natúr krémsajt (tömlős)

- 1 púpozott evőkanál kukoricaliszt (elhagyható)

- 2-3 kanál olaj+ 2 kanál a rántáshoz

- ízlés szerint: só, őrölt feketebors, őrölt fűszerkömény ( max. csipetnyi)

- 1 csapott kk. pirospaprika

- chili, ha valaki erősen szereti

 

Elkészítése:

A vöröshagymát felkockázzuk, olajon megdinszteljük. A fokhagymát apróra kockázom és csak akkor adom hozzá, amikor már a vöröshagyma üveges, tehát a vége felé a dinsztelésnek. Utána megszabadítom a héjától a paradicsomot, lehet vele a meleg-hideg verziót alkalmazni, hogy könnyen lehúzható legyen a héja, de ez esetben a 2 paradicsommal nem akarok plusz mosogatnivalót magamnak. Egész egyszerűen meghámozom, majd szeletekre vágva hozzáadom a dinsztelt hagymához. Kevergetem, levet ereszt, már sózhatom, borsozhatom, sőt mehet bele a pirospaprika is jó elkeverve. Hozzáöntöm a kukoricát úgy, hogy kb. 3 kanálnyit meghagyok a dobozban. Felöntöm egy pohár vízzel és negyed órát főzöm. Ezután turmixgépbe öntöm a fazék tartalmát úgy, hogy előtte már beleöntöm a hideg joghurtot, hogy ne a műanyag bánja a hirtelen forró levest. Teljesen krémesre turmixolom. Itt készítek a leves alá rántást kukoricalisztből, amit akár el is lehet hagyni, de az íze finomabb lesz a rántással. Kiöntöm vissza a lábasba, rá a rántásra, amit előtte felöntöttem egy pohár hideg vízzel, mehet a tűzhelyre. Ha erősen enném itt tennék bele chili szószt, vagy esetleg a végén chili paprika szeleteket. Lehet variálni. Felöntöm még vagy 1-2 pohár vízzel, sose mértem ki, szemre és ízre dolgozom. Aki sűrűn szereti, hagyja sűrűn...Jöhet még bele só meg bors, csipet kömény és itt jön bele a maradék kukoricaszem áradat, ugyanis a krémlevesbe kell egy kis meglepetés is :). Éppen csak elkezd forrni, veszem is le és forrón tálalom. A tetejére a krémsajt úgy kerül, hogy egy éles késsel szúrsz egy kis nyílást a tömlős sajton, rámarkolsz és a fantáziádra bízom a díszítést...

 

Evési javaslat:

Egy hétköznapi vacsorához ajánlanám, amit nagyszerűen feldob ez a nem mindennapi meleg étel. Amikor már garantáltan otthon van együtt a család és lehet egymást húzni a "ki eszi meg csípősebben" témával, akkor kerülhet csak igazán terítékre. Aki ennél többre vágyik, próbálja meg a sült paprikás verziót, de én garantálom, hogy a paradicsom és a joghurt savanykás világa rabul ejti majd az első kóstolót!

 

Jó Étvágyat kívánok Hozzá!

Mexikói kukoricakrémleves joghurtosan Tovább
Spenótos-diós pesto

Spenótos-diós pesto

A spenótos receptekből sosem fogyok ki. Ő az első, aki a salátával karöltve megjelenik a kertünkben tavasszal és nem hagyjuk ki a magvetést sosem, a szüretről nem is beszélve. Most már felvirágzott, de még gyors egy pesto erejéig adott nekem a leveleiből. Ha a mesevilágban élnénk, én lennék Popeye felesége, akik örökké spenótos ételt tesz az asztalra a párom és a magam örömére. Egyszerűen odavagyok érte. Mindenbe bróbálom belecsempészni a banánturmixtól a pitén át a salátáig. Erre a receptre egy barátnőm hívta fel a figyelmem és nem is az ő verzióját készítettem el, hanem rögvest a saját szájízemre formáltam. A pesto olasz találmány és eredetileg Liguria vidékéről származik. Ott 7 összetevőből készítik. Én kicsit magyarosra formáltam a trappista sajttal és dióval, de úgy az igazi, ha kerül bele fenyőmag és reszelt sajtként pecorino vagy parmezán. A pesto azért nagyszerű, mert annyiféle módja van a felhasználásának. Adhatjuk tésztához, ami a legismertebb,  de megkenheted vele a pirítósod vagy valaki a frissen sült kenyérszeletre esküszik; lehet húsokra kenni pácként. Adhatjuk grillezett vagy sült húsokhoz. Megbolondíthatjuk vele a krémleveseket, salátákat. Sőt még magában egy kanállal is isteni. És olyan mint egy gyógyszer, mert ugye a dió az agynak jó, az olívaolaj a bőrnek...és még sorolhatnám az összetevők varázslatos jótékony hatásait. Meg kell kóstolni! Lássunk is hozzá az elkészítésnek!

 

Hozzávalók:

- 20-25 dkg friss spenót (ha nincs más, jó a fagyasztott is)

- 1 marék dió

-1 kisebb marék napraforgómag

- 1 marék petrezselyem

- fél citrom leve (nagyobb citrom)

- 10 dkg reszelt trappista vagy parmezán

- 2 dl extra szűz olívaolaj

-1 nagy gerezd fokhagyma

- 1 csapott kk. só

 

Elkészítés:

A zsenge spenótleveleket megmossuk, lecsöpögtetjük és 2 részletben beletesszük az aprítógépbe és belepakoljuk az összes hozzávalót. Nem szabad túl sokáig aprítani, mert nem tesz jót a pestonak. Ha elérte a kellő állagot, megállítjuk a gépet. Kóstolás és kész is a többfunkciós krémünk. Szavatosságát tekintve 1-2 hétig eláll a hűtőben. Ha sokat készítünk, le is lehet fagyasztani.

 

Evési javaslat:

Mindig arra biztatom az embereket, hogy minél több időt töltsenek a szabadban. Most is csak azt írhatom le, hogy fogjuk a pestonkat és egy frissen sült barna cipót és irány a rét a zöld, megnyugtató természet.  Hamm-hammm...

 

Jó Étvágyat Hozzá!

 

Forrás: www.kulinarisvilag.hu

 

Spenótos-diós pesto Tovább
Halkrémes pirítós

Halkrémes pirítós

Ez egy olyan recept, amit általában akkor veszek elő, amikor a főzési tudományom szabadságot követel, de szeretnék valami finomat összedobni, amit mindenki szeret. Furcsa módon ezt a halas krémet olyan emberek is megették, akik egyébként nem igazán kedvelik a halat. Sőt a válogatós fiam és a másfél éves kislányom is eltünteti az utolsó falatkákat a tányérjáról. Pedig van benne nyers vöröshagyma is, amit a gyerekek szerintem többnyire elkerülnek, ha tehetik. Hogy mi lehet ennek a titka? Nem tudok rájönni, csak azt tudom, hogy soha nem marad belőle maradék. Merem ajánlani a kedves anyukáknak, hogy kóstoltassák meg gyermekeikkel is, mert a zöldségeket így könnyebb a gyerekekbe belediktálni! Nyáron azért finomabb, mert a kertből tudok beletenni snidlinget és petrezselymet is. Falun ezekből hiány van télen, hacsaknem a piacon kapok petrezselymet hozzá. (A képen látható verzióból kimaradt a 2 zöld hozzávaló...sajnos). Az alap receptet anyukámtól tanultam, külön köszönet érte!

 

Hozzávalók (4 főre):

- 2 db halkonzerv (armorial szardínia olíva olajban a legjobb hozzá, de rád bízom!)

- 3 db főtt tojás

- 1 fej vöröshagyma

- 2 db nagyobb paradicsom, vagy 8 db koktél p.

- 1 csokor petrezselyem

- tetszés szerint snidling

- 3/4 pohár tejföl

- 2 kanál mustár

- 3 kanál majonéz

- 1 kanál olívaolaj (ha nem armorial a konzerv!)

- 1 kk. almaecet

- 1 kisebb citrom leve

- só, bors ízlés szerint és egy kk. cukor vagy méz is mehet bele 

 

Elkészítés:

A tojásokat keményre főzzük majd pucolás után egy tálban villával apróra törjük. Ráöntjük a szardíniákat és villával ezeket is péppé nyomkodjuk. A paradicsomokat, hagymát apró kockákra felvágjuk és hozzátesszük. Lehet lilahagymát is tenni bele, de azt a kisfiam rögtön kiszúrja a színe miatt és akkor már nem is eszi meg. A petrezselymet, snidlinget felaprítjuk és belekavarjuk az egyvelegbe. Jöhet a citrom leve is! Jól összekavarjuk. Külön tálban kikeverem a tejfölt a majonézzel, mustárral, almaecettel, olívaolajjal. Aki akar, tehet bele akár bazsalikomot, oreganót és egyéb fűszereket is. Sózom, borsozom és a mézet is hozzávegyítem. Jól kikeverem, s az így kapott masszát ráöntöm a tojásos halakra. Kevergetek, kóstolgatok egy darabig aztán jöhet a kenyérpirítás és a tálalás.

 

Evési javaslat: 

Ez egy nagyszerű étel, mert a nap bármely szakaszában ehető és kívánatos. A családom előre örül, ha megtudják, hogy ilyet készítek. Általában együtt esszük az asztalnál és főleg a vacsorákat tudjuk csak együtt tölteni. A  halkrémes tálba ilyenkor annyi kanalat vagy villát teszünk, ahány felnőtt eszik, mert többször kialakult türelmetlenség a várakozás miatt. A legjobb meleg pirítósra kenni és rögtön fogyasztani. A ropogós pirítós  a savanykás krémmel csak úgy csúszik lefelé. Figyelem: egy szelet ebből még véletlen sem elég! Nem vagyunk nagy kenyérpusztítók, de ilyenkor nem árt, ha kilós kenyeret szerzünk be!

Egyik emlékezetes családi uzsonna fűződik ehhez az ételhez. Anyukáméknál, mikor először ettünk ilyet nyár volt. Pázmándon egy igazi régi parasztházban éltek akkoriban. Hátul a kertben a melléképületek előtt kiheveredtünk a fűre. Volt aki széles fa gurigákon ült, és akadt aki kisszéken vagy pokrócon ernyedve. Tűzött a nap, de már nem annyira, mint délben. Anyu aznap csirkét vágott, nem volt ideje másra. Mi meg Valamikor délután keveredtünk haza a nyári fürdőzésből éhesen. Az a nap, az a hely, azok a ruhák, amikben otthonosan éreztük magunkat mint egy vintage kép elevenedik meg előttem. (Pedig nem is volt olyan régen...).Körbeültünk egy nagy tál halkrémet és először csak kóstolgatva, később véget nem érően faltuk az egészet. Ilyenkor érezte, tudta mindenki, hogy csak jó a nagycsalád, a sok testvér és ez együtt töltött idő.

 Jó Étvágyat Hozzá!

 

 

 

Halkrémes pirítós Tovább
Mennyei  szilvakrémleves 4 fűszerrel

Mennyei szilvakrémleves 4 fűszerrel

Ezt a levest már másodszorra készítem egy héten belül, annyira finom. De nem csak én bolondulok érte, hanem a kisfiam is, aki igencsak válogatós az ételek tekintetében. A recept ötlete onnan jött, hogy találtam a fagyasztómban szilvát, a fűszeres polcomon meg egy tubus kardamom fűszert, amit még a bátyámtól kaptam Finnországból. Még gyümölcslevesbe nem szórtam belőle sose, itt volt az ideje. Közben eszembe jutott a gyömbér borzongató csípőssége egy meleg levesben és arra jutottam, hogy teszek bele azt is. De ha szilváról van szó, nem hiányozhat belőle a fahéj, no meg a szegfűszeg sem. Így már nem volt kérdéses a leves neve sem. Még valami: ne gondolja senki, hogy ezek a fűszerek nem illenek egymáshoz így együtt! Ha belegondolunk mind a négy fűszer még önmagában is erőteljes ízt kölcsönös, de együtt használva hihetetlenül simulnak egymáshoz, mint az édestestvérek. Merem bátran ajánlani ezt a kombinációt!

 

Hozzávalók (2 személyre):

-20 dkg szilva (lehet fagyasztott is)

- 4-5 ek cukor (vagy helyettesítő ízlés szerint)

- kk fahéj

- fél kk kardamom

- fél kk gyömbér

- 4-5 szem szegfűszeg

- 1 dl főzőtejszín

- 2 pohár víz

 

Elkészítés:

A szilvákat félbevágva kisebb fazékba dobjuk és elkezdjük közepes lángon főzni. Miután levet eresztett, rádobunk 2-3 kanál cukrot és folyadék hozzáadása nélkül egyfolytában kevergetve karamellizáljuk a szilvát a cukorral. Amikor kicsit bebarnul a történet, akkor öntünk rá egy pohár vizet, hozzáadjuk a fahéjat és fedő alatt főzzük úgy 10 percig. Majd leturmixoljuk. Ezután jöhet rá a többi fűszer és a tejszín is. A tejszínt úgy adtam hozzá, hogy előtte összekevertem a szilvalét egy pohár hideg vízzel. nehogy a melegtől a fehérje kicsapódjon. Mindent összekeverünk és felforraljuk. Tálalásnál megszórhatjuk még kardamommal (a képen is ez látható). Lehet hidegen is fogyasztani, de melegen azért jobb, mert a gyömbér csíp egy kicsit és szerintem az a legjobb a gyömbéres ételekben.

 

Evési javaslat:

A meleg, kellemesen csípős ételeknél nincs jobb a nagy hidegben. Most, amikor már hetek óta mínusz fokok uralkodnak odakint, elengedhetetlen, hogy belülről is átmelegítsük magunkat. Ezt jó magyar szokáshoz híven legjobb pálinkával tenni (legalábbis mondják az ősök), de én igyekszem alternatívát tálalni, mert szerintem nem kellene erőltetni az alkoholt egy ünnepi találkozón sem, ha egy ilyen fantasztikus gyomor melengetőt vehet magához az ember. Le az alkohollal! Használjunk gyömbért!!!

Jó étvágyat Hozzá!

Mennyei szilvakrémleves 4 fűszerrel Tovább
Két sajtos sült körte

Két sajtos sült körte

Ez egy igazi fantasztikum ami az ízélményt illeti. Egyik nap a férjem ezzel a receptötlettel állított haza egy össznépi ünnepi vacsoráról és eldöntöttem, amilyen gyorsan csak lehet, ki is fogjuk próbálni. Nem volt kétségem afelől, hogy a kályhánkban fogom megsütni. Mindenkinek ajánlom, hogy olyan kályhát vegyen a konyhába, amiben sütni is lehet, mert nincs párja! Természetesen az sem mindegy, hogy milyen fajta körtével sütöd, mert erre szerintem a bosc kobak a legjobb, de ha valaki vitatkozni szeretne a témában, kérdezze a férjem. Ennek a körtének nincs különösebb íze és nem is túl édes ezért passzol hozzá a sajt. Én előételnek ajánlanám, de sültekhez is tökéletes köretként.

Hozzávalók (2 személyre):

- 3 körte (bosc kobak) (inkább keményebb)

- 1 tömlős natúr krémsajt

- 10 dkg trappista sajt

Elkészítés:

 A körtéket félbevágjuk, eltávolítjuk a magházat. A kivájt részek helyére krémsajtot kenünk, majd megszórjuk reszelt trappista sajttal. Én kihagytam a fűszereket, nem láttam fontosnak. Talán szerecsendiót ajánlanék rá, ha valaki pikánsabb ízre vágyna. Ezt követően rakjuk is a sütőbe, ahol kb. 20 percet hagyjuk. Nem tudom gázsütőben milyen fokozat és meddig...nem próbáltam még, de sort kerítek rá (főleg) nyáron! Pirulásig kell sütni és akkor még a kemény körte is megpuhul.

Evési javaslat:

Úgy gondolom, hogy ez egy olyan étel, ami bármikor jól esne nekem (legalábbis). Elképzelem, ahogy egy ünnepi asztalnál tömöm a húsok és a saláta mellé melegen. De kihűlve a tv előtt is elnyammognék néhányat. Szóval mehet bátran az uzsidobozba is, férjet megpakolva munkába indulásnál és küldhetünk belőle a szomszédnak is hogy megkóstolhassa. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a sós és édes ízt egyszerre, de azoknak is, akik nem szeretik, mert ezt megkóstolva szeretni fogják!

Jó étvágyat hozzá!

 

 

Két sajtos sült körte Tovább
Almás-Gyömbéres sütőtök krémleves

Almás-Gyömbéres sütőtök krémleves

Történet:

Legelső receptemet hivatásomhoz híven a kőlevessel kellene indítanom, de inkább maradok egy olyan ételnél, amit télen a legjobban szeretek. Ez nem más mint a Nagydobosi sütőtökből készülő sütőtök krémleves. Ehhez legalább nem kell mindenkitől kéregetnem hozzávalót, mint a szegény legénynek, de az első sütőtök levesem főzése mégis mesébe illően indult. Mivel egy őszi napon a férjem kapott egy jó barátjától egy Kárpátaljáról hozott Nagydobosi tököt, amilyet mi még előtte nem ettünk. Azt mondták ez édesebb, szebb, jobb a sonkatöknél. El is hittük, próbára is tettük és láss csodát, valóban ízesebb, finomabb volt megsütve. Én neki is láttam rögtön a leves főzésének is. Azóta megtaláltam az én sajátos ízvilágomnak megfelelő elkészítési módot, amit most el is csenhettek tőlem:

Hozzávalók (2 személyre) :

fél kg Sütőtök

- egy picike hagyma

- 1 alma (közepes)

- 2 dkg vaj

- 100 ml tejszín

- gyömbér 2 kk (szárított)

- pici só

- bors

- gondolatnyi fahéj

- ízlés szerint cukor vagy méz

Elkészítés:

A vajon megdinszteljük a hagymát, majd rádobjuk a felaprított almadarabokat. Kevergetve főzzük, majd fedő alatt egy kis vizet hozzáadva pároljuk kis lángon. Amikor már megpuhult az alma turmixgépbe öntjük és hozzáadjuk a az előtte megsütött (én a fás kályhánkban sütöm, úgy a legfinomabb) sütőtököt is és a tejszínt is. Keverés után már együtt kerülnek a fazékba. Felforraljuk, közben belekerülnek a fűszerek. Már csak a kóstolgatás jön és  el is készült a téli finomságunk.

Evési javaslat:

Ezt a levest az érkezési leves kategóriába sorolnám, ami azt jelenti nálam, hogy úgy a legjobb fogyasztani, hogy HOPP meg is érkeztünk a hidegből a melegbe,- ó pont sütőtök leves van? Nagyon jó! Átfagytam! Együnk! A leves forrón gőzölög, a gyömbér forrón csíp, csak kortyolod mohón és jólesően és a végén kérsz még egy tányérral!

Jó étvágyat hozzá!

 

Almás-Gyömbéres sütőtök krémleves Tovább
süti beállítások módosítása