Mesélő falatok

Gyros újragondolva

Gyros újragondolva

Azóta szeretem házilag készíteni a gyrost, amióta tavaly nyáron a legkedvesebb barátnőm anyukája készített a lányaival együtt nekem újkrumplival, salátával és nagy szeretettel. Igyekszem a mai napig mindent úgy csinálni, ahogy ott láttam, mert annyira más volt és annyira jobban ízlett egy gyorséttermi gyros tálnál, hogy azt nem is lehetne szavakba foglalni. Biztos a közös a munka és a jó hangulatú beszélgetés tették még finomabbá a vasárnapi ebédet. De én most nem azt a verziót fogom megörökíteni, hanem azt, ami itthon született néhány hete. Csirkemellel indult a történet és egy jégsalátával.  Már hozzáfogtam a csirkemellhez, amikor rájöttem, hogy nincs itthon krumpli, ami talán rögtön dönti is a felállított tervek sorát. Nagy keresgélés után találtam még egy darabot a spejzben és néhány zeller gumót, meg répát. El is indult az agyalás, hogy nem-e lehetne helyettesíteni mással a jól bevált köretet. Miért is ne tudna megsülni a zeller és a répa is hasábokra vágva egy serpenyő olajban? Ne vicceljünk már, nincsenek lehetetlenek...ez az én konyhám, amibe megtörtént már néhány dolog, a csirkevágáson át az erős Pista elrakásig. Szóval bevettem a főzőcskébe még néhány új elemet, köztük a diót is és a snidlinget, amikről nem tudnának mesélni a jól összekomponált gyros tálak...Így született a képen látható fogás is. 

 

Hozzávalók (4 személyre): 

A húshoz: 

- 60 dkg csirkemell

- zsiradék: olaj, vagy kókuszzsír

- 3-4 gerezd fokhagyma

- só (én himalája sót tettem bele)

- fűszerek: oregánó, bazsalikom, kakukkfű, rozmaring (csipet), őrölt feketebors, fehérbors, őrölt fűszerkömény (ízlés szerint) és egy kiskanál őrölt csemege pirospaprika

A körethez:

- 2-3 zellergumó

- 2 nagyobb sárgarépa

- krumpli (elhagyható, mert tökéletesen helyettesíti a zeller)

- olaj a kisütéshez

A salátához:

- 1 fej jégsaláta

- 20 dkg feta sajt

- 1 nagy doboz natúr joghurt

- negyed citrom leve

- szárított kapor

- néhány szál snidling

- pici feketebors

- 1 közepes fej vöröshagyma

- 1 nagyobb gerezd fokhagyma

- 1 marék dió

- 1 kanál olívaolaj

- só

 

Elkészítése:

A csirkemellet csíkokra vágjuk, miután megtisztítottuk a nem kívánt részektől. Serpenyőbe tesszük, amibe már felhevítettük az olajat és sűrűn kevergetve megvárjuk, amíg kiengedi magából a vizet. Ekkor szoktam sózni, megfűszerezni (kivéve a pirospaprikát) és a zúzott, aprított fokhagymát hozzáadni. Lepirítom, kevergetem, kevés vizet adok hozzá, de előtte hozzáadom a kanál pirospaprikát. Fedő alatt főzöm úgy 15 percet és amikor már "zsírjára pirult" keverészem egy darabig és lezárom. 

A köret elemeit megpucolom, vékony hasábokra vágom, mint a krumplit szoktam. Külön megsütögetem a zellert és a répacsíkokat is. A répa hamarabb lett kész a zellernél tapasztalatom szerint, ezért kell külön sütni. Az olaj miatt papírtörlővel bélelt tálba szedtem ki őket és himalája sóval lesóztam rögtön.

A salátához a jégsalátát felkockázom, a vöröshagymát először félbevágom, majd a feleket csíkokra és a csíkokat pedig kettévágom, így kerül bele elsőként a tál aljára. Kicsit besózom a hagymát, megkeverem, utána jöhet rá a jégsali. Ráteszem a felkockázott fetasajtot és rátérek a dió pirítására. A kisebb darabokra tört diókat egy serpenyőben hevítem és kevergetem addig, amíg a színe és az illata is megváltozik. Picit barnább lesz és mennyei ízre(figyelem, erős a kényszer arra, hogy ilyenkor bekapkodd az összeset!) Most jön külön tálba az öntet: joghurt, olívaolaj, citrom, só (csapott kávéskanál), feketebors (őrölt), szárított kapor bőven, fokhagyma (fokhagymanyomóval elkészítve), picire aprított snidling összekeverve. Amikor már kevertük és kóstoltuk és "hű de jó az íze", akkor mehet rá a salátára. Óvatosan összeforgatjuk az egészet. Tálalásnál szórjuk csak meg a salátánkat a pirított dióval, úgy lesz tökéletes az összhatás:

 

Evési javaslat: 

Már egy ideje elterveztem, hogy legközelebb, ha valaki látogatóba jön hozzánk, gyrost tálalok fel, annyira szereti a családom is. Aztán közbeszóltak az ünnepek és a szokások... Úgy gondolom, hogy ezzel az étellel nem lehet melléfogni, mert ínycsiklandó az orrnak, könnyed a gyomornak, egyszerű a szakácsnak, pláne ha akad egy kis segítség is a sokféle mozzanathoz. Ha meghívod 1-2 barátod és felnyitsz hozzá egy száraz fehéret, biztosan elégedetten távoznak majd tőled! Kívánok mellé jó hangulatot és 

Jó Étvágyat Hozzá!

Gyros újragondolva Tovább
süti beállítások módosítása