Mesélő falatok

A jó káposztás tészta

A jó káposztás tészta

Az egyszerű káposztás tészta elsőre nem egy megejtő étel, de ha jól meggondoljuk:  jól odapirítva, kellően borsozva, porcukorral meghintve, gyerekkorból jól ismerve... még igazán kívánatos is tud lenni. Habár gyerekként nem rajongtam túlzottan érte, most mégis jókat eszem belőle. A képen itt-ott barnának tűnhet, de rájöttem hosszú évek kísérletezése során, hogy így az igazi. A történetet kétszer is karamellizáljuk és akkor történik meg a csoda. Ízben már már hajazott a kínai konyha minden-cukros-káposztás ízvilágára, ami nagyon bejött most nekem. Érdemes kipróbálni így, amikor már azt gondolod a cukornál és utána a káposztánál is, hogy na puff most égettem oda, abban a pillanatban válik tökéletessé. Lássuk:

 

Hozzávalók (4 főre):

- ha júniusban készíted, akkor 1 közepes fej korai káposzta

- 4 púpozott kanál kristálycukor

- 1 cs. fodros nagykocka tészta (durumból szoktam készíteni)

- só, feketebors, porcukor ízlés szerint

- olaj

 

Elkészítés:

A következő eljárást én kísérleteztem ki, ha jól tudom nem ez a szakácsok eljárási módja, de a történethez kihangsúlyoznám, hogy ezt csakis frissen leszedett korai (júniusban termett) káposztával lehet csak így véghezvinni! Lássuk: először kis kockákra feldaraboljuk a káposztát (torzsákat kivágjuk belőle). Aztán egy fazékban a 4 kanál cukrot hevíteni kezdjük és kavargatjuk, hogy egyenletesen lebarnulhasson.. Amikor már kezd sötétbarnára színeződni, felöntöm egy pohár (2 dl) hideg vízzel...páraelszívó bekapcsolása következik (!). Beleteszem a káposztát, sózom, 2-3 kanál olajat adok hozzá és úgy egy 40 percet párolom lassú tűzön fedő alatt. Közben pótolom a vizet, ha elpárolog és (még nem puhult meg) persze kevergetni is kell néha (!). Amikor megpuhul, leveszem a fedőt és hagyom az olajon odapirulni. Akkor jó, amikor középbarna és szinte szétomlik a szájban a káposzta. Közben kifőzöm a tésztát is. A végén beleteszem a káposztás fazékba a tésztát. Kicsit összepirítom, ha kell még sózom, borsozom. Végül lezárom és borssal,  porcukorral megszórva tálalom. A cukros tálalást csak az igazán édesszájúaknak ajánlom, valahol nem is tesznek rá, csak feketeborsot. Én a gyerekkoromból ismert menzás cukrozást szoktam választani, a dél-alföldön így volt szokás kínálni. Amennyiben nem korai káposztát használsz, a káposzta apróra vágása vagy lereszelése után meg kell sózni és min. 15 percre állni kell hagyni. Aztán ki kell nyomkodni a levét  és úgy nekikezdeni a fent említett procedúrának.

 

Evési javaslat: 

Megint csak jöhetnék a "ha nem érsz rá és gyors ételt akarsz..." szöveggel, de ha jól meggondolom, valakinek egy 40-50 perces főzési eljárás szörnyen soknak tűnhet, pláne ha csak "bedobom a olajba" címkével ellátott ételeket hajlandó főzni. Anyukám mindig azt mondogatta kislánykoromban, amikor menekültem a fésű elől, hogy a "szépségért meg kell szenvedni" és úgy hiszem a jó ételért is - ha megkívánja - szintén kell a szenvedés, ami lehet görnyedés a fazék felett vagy bármi hasonló erőkifejtés...akinek nincs ilyenekhez huzalma, menjen a konyha közeléből. Én szeretem minden percét az efféle munkának és számomra ez is egy könnyebb, gyorsabb ételnek számít. (A kötözködők főzzenek pacalt, akkor megtudják, hogy ez egy gyors étel ahhoz a 6 órához képest, amit a pacal készítése megkíván). Na de térjünk vissza a jó öreg káposztás tésztánkhoz, mert  nincs jobb egy  nosztalgikus ebédnél, amit kint a teraszon el lehet fogyasztani a jó nyári melegben. Ezt ehetjük melegen és hidegen is, nem ront a hőmérséklet az élvezeti értékén. Remélem mindenki kedvet kap újból megkóstolni, ha esetleg menza óta nem ette, mert nem okoz felnőttként csalódást, sőt rá lehet kapni az ízére. 

Jó Étvágyat Hozzá!

A jó káposztás tészta Tovább
süti beállítások módosítása